Álom az F1-ben

4. rész

A fesztivál után a Globomedia nevű kiadó vett szárnyai alá minket. Azonnal felajánlottak egy lemezszerződést. Mi készségesen elfogadtuk. 5 hónapig dolgoztuk a lemezen, mire megjelent. Most már csak reklámozni kell. De hogyan? De a kiadónk kitalált valamit. Az egyik leghíresebb spanyol sorozatba rakták a dalainkat, sőt pár részben mi is szerepeltünk. Nem kellet több és már is, kapkodtak a lemezünk után. Remek érzés volt. Egyre híresebbek és híresebbek lettünk. Sok koncertet és interjút adtunk nap, mint nap. Egyszer csak megcsörren Tündi telefonja. A Santander az. A Santander? A telefonálás után Tündi tolmácsolni kezdte a telefonban elhangzottakat:
- Szóval, - kezdet bele mondókájába – a Santander azt akarja, hogy énekeljetek a Spanyol Nagydíj előestéjén
- Mi? És miért pont ők kérnek rá? – tettem fel a kérdéseimet
- Igen ti – válaszolt higgadtan Tündi – és azért ők kértek meg rá titeket, mert ők szponzorálják a nagydíjat
- Szerintem jó móka lenne – lelkesedett fel Juan
- Gondold el sok külföldi ember, aki megismerné a zenénket – folytatta David
- Hát rendben– egyeztem bele végül én is

Tündi visszahívta őket és közölte velük a jó hírt. A plakátokon és tévében is bemondták, hogy a Sueno del el Camino fellép a Spanyol Nagydíjon. Amikor kimentünk a padocckba, csak ámultunk és bámultunk. A hely valami varázslatos volt. El sem hittük, hogy ott vagyunk. A koncert időpontja közeledett, de természetesen megnéztük előtte az időmérőt. A srácok nagyon örültek, hiszen holnap az első rajtkockából a helyi kedvenc Fernando Alonso indulhat. Délután hét óra. Elkezdődött a koncert. A pilóták is jelen voltak. Az arcokból és a sok tapsból azt szűrtük le, hogy tetszett mindenkinek. Amint végeztünk, a sajtó egyből megragadt minket. Csak úgy záporoztak a kérdések. Egyszer csak azt láttam, hogy Fernando közeledik felénk. Ahogy jön, egyszer csak a menedzsere visszafogja. Ezt nem igazán értettem. Rosszul is esett egy kicsit. Amikor kiszabadultunk a sajtó köréből a szállodánk felé vettük az irányt. Amikor beértünk, elmentünk az étterem részlegbe és vacsorázni kezdtünk. Ekkor meséltem Tündinek ezt a furcsa jelenetet:
- Azért fogta vissza – kezdte mesélni Tündi – mert nem akarta, hogy a sajtó valamit kitaláljon
- Ezt te honnan tudod? – kérdeztem mérgesen és kételkedve
- Hát onnan – nyugtatott meg Tündi – hogy hallottam. Éppen ott álltam én is, amikor ez az incidens történt
- Miért érdekel ez ennyire? – kérdezte Juan
- Csak úgy kérdeztem – mondtam úgy, mint akit nem érdekelne az eset
- Ez nem csak „olyan” kérdés volt, ismerünk már – válaszolta David
- Csak nem, hogy még mindig? – kérdezte Tündi
- Nem! – válaszoltam határozottan
- Mindig mi? – érdeklődött David
- Semmiség – mondtam Davidnak, majd intettem Tündinek, hogy ez maradjon kettőnk között.

A fiúk bele nyugodtak. Éppen amikor a lifthez értünk megjelent Fernando is…