Álom az F1-ben

2. rész

Ezen töprengve ballagtunk haza Daviddal. Amikor haza értünk elég finom illatok terjengtek a házban. Dave nővére főzött egy igazán különleges asztúriai ételt. (David anyukája már meghalt, apukája nem lakott velük L). Aurélia nagyon örült, hogy én is tagja lettem a bandának. Saját bevallása szerint nem nagyon kedvelte Lolát és Ramirot. Második napomon, a hercegségben azon törtem a fejem, hogy honnan keríthetnénk egy új gitárost. Dave-val csak gondolkodtunk és gondolkodtunk. Majd felvetettem az ötletet, mi lenne, ha fel mennék a Renault oldalára. Így is tettünk. Pár perc múlva ért minket egy hatalmas szerencse Juan személyében. Kiderült, hogy épp bandát keres és basszusgitáros. Hát kell ennél több? Daviddal ugráltunk, amikor ezeket leírta. De most jött a neheze. Vajon hol lakik Juan? A nevéből ítélve gyorsan leszűrtük, hogy spanyol, de vajon messze vagy távol él Ovedotól? Juan szerencsénkre gyorsan írta a választ, miszerint Gijónban él. Gijón?
- Ez most jó vagy rossz? – érdeklődtem Davidtól
- Ez a lehető legjobb – ugrándozott David – hiszen Gijón itt van a szomszédban!
- Ez remek – ugrándoztam én is

Gyorsan visszairtunk Juannak, hogy holnap várjuk. Juan amikor megérkezett, nagyon barátságos volt. Tetszet neki az a hely, ahol próbáltunk, és azonnal megértette magát a többi taggal is. Itt volt az ideje, hogy valamit komolyan is alkossunk. Juannak hála a banda rockos lett, de megőrizte a popos vonalát is. Egy hét múlva már készen volt az első dalunk is. Eltelt az a hét és szomorúan szembesültem a ténnyel, hogy haza kell utaznom. Nehéz volt a srácoktól elbúcsúzni, szinte már legjobb barátok lettünk. Ahogy felszállt a gép szomorúan tekintettem vissza Oviedóra. Oviedo az a város lett, ahol valóra válhatnak az álmaim. Nem akartam el menni. Az járt az eszemben, mikor tudok erre a csodálatos helyre visszajönni. Erre a helyre, ahol annyi mindent kaptam az élettől (és még mit fog adni…). Ahogy mentünk láttam a város felhőit, egy könnycsepp csordult ki a szememből, de tudtam, nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt járok.

Egy hónap telt el azóta, hogy Oviedóban jártam. Ősz van. A barátnőim körében ülök egy kávéházban. Természetesen, az alatt az egy hónap alatt rengeteget beszéltem Juannal és Daviddal. Azóta már 10 dal van meg.
- Mikor mész vissza Oviedoba? – kérdezte egyik legjobb barátnőm Tündi
- Hát, én úgy terveztem, hogy a novembert már ott töltöm – hozzá kell tennem, most Szeptember van-
- Értem – válaszolt Tündi
- És vannak ott jó pasik? – kérdezte izgatottan Viki
- Hát, ott csak jó pasik vannak nem, mint Angliában – ércelődtem vele
- Anglia tele van jó pasikkal – vágott vissza Viki
- Hagyjátok abba, ezt a gyerekes viselkedés, már nem a gimiben vagyunk – utasított minket rendre Tündi
- Mi lenne, ha eljönnétek velem? – kérdeztem meg őket
- Rendben van – válaszolták egyöntetűen.
- Addig én elintézem a papírokat, a szállást meg mindent – ugrándoztam
- És meddig maradunk? – érdeklődött Tündi
- Én ott akarok élni, ti, pedig addig maradtok ameddig akartok

Elég váratlanul érte őket ez a kijelentés de végül is belementek.