Álom az F1-ben

11. rész

Másnap viszonylag korán keltünk. Fernando édes mosolyát pillantottam meg legelőször azon a napon. Gyorsan felöltöztünk, majd az étterem felé vettük az irányt. Az étteremben összefutottunk Luis Garciával. Ő is velünk tartott. Amikor megreggeliztünk, azon nyomban a pályára mentünk. Már így is késésben voltunk. A motorhome-ba Fernando mindenkit bemutatott. Minden mérnök és szerelő nagyon kedves volt. Majd életem szerelme Chris Dyerrel elment, hogy kielemezzék, még az utolsó telemetriai adatot is majd felkészültek a versenyre. Stefano Domenicali a csapatfőnök is beköszönt, majd ő vezetett tovább a Ferrari csodálatos épületeibe. Stef nagyon kedves ember és nagyon jó csapatfőnök. Lassan közeledett a rajt. Fernandót csak egy pillanatra láttam, épp öltözni sietett. Majd amikor már felvette a tűzállóoverállt kijött, hogy egy szerencse puszit kapjon. Készségesen adtam is neki. Majd visszament és kivezette a tűzpiros Ferrariját a rajtrácsra. Én addig a szerelőkkel és a mérnökökkel a boxba figyeltük az eseményeket. Pár másodperc és itt a rajt. Nagyon izgultam azokban a percekben. - Jaj, csak sikerüljön. Bárcsak az élen maradna. – hangoztak a fejemben ezek a mondatok, majd amikor kialudtak a piros lámpák megindult a menet. Fer szerencsére megtartotta az első helyét, amit nem is nagyon adott át senkinek, másodiknak Felipe, míg harmadiknak Schumi fordult el. Az első kerékcseréig nem változott a sorrend, sőt a másodikig sem. Majd az utolsó körben furcsa dologra lettünk figyelmesek. Hirtelen minden mérnök Fer kerekeit kezdte el vizslatni és elemezni. Ezt nem igazán értettem. Majd a fülhallgatóba (amit azért kaptam, hogy hallhassam Fernikém rádióbeszélgetéseit) furcsa párbeszédre lettem figyelmes:
- Stefano, Stefano nem hiszem, hogy ki fog tartani. Most mit tegyünk?
- Nyugalom, próbáljátok a nyomást lejjebb venni – hangzott a válasz
- Ha ennél lejjebb vesszük, akkor kidurran a kerék – válaszolta vissza az ismeretlen
- Akkor szóljatok Fernandonak, hogy lassítson.
Ekkor ismét az ismeretlen hangot hallottam, most már Ferrel beszélve
- Fernando, Fernando lassíts, lassíts
- Miért, mi a baj?
- Ha evvel a tempóval folytatod, akkor nem fogsz célba érni
- Rendben.

Majd az ismeretlen hang, aki kiderült időközben, hogy Chris Dyer Ferni versenymérnöke, ismét Steffel beszélt:
- Szóltam Fernandonak, de még így is aggasztó a helyzet
- Mennyi van még vissza?
- Egy kör
- Azt talán kibírja
- Nem hiszem

Majd, amikor az utolsó szavak elhangoztak, hirtelen történt valami a pályán. Fernando kereke szétdurrant, és elrepült darabokban. Mindenki megijedt. Én is. Pár kanyar volt hátra. Fernando, ekkor úgy elkezdte nyomni, hogy az autó majdnem tönkre ment, de beért a célba. 3 kerékkel!!! Fernando tehát nyert. A második Felipe, a harmadik Hamilton lett. Mindenki ugrált a boxba az örömtől. Nem csoda, hiszen a Ferrari kettős győzelemmel indított. Az örömtől ugrálva futottam, a dobogó felé. Amikor odaértem a korláthoz, éppen akkor jött ki. A szemében néztem. Ő egy darabig keresett a szemével, de amikor megtalált, egy hatalmas puszit dobott. A himnuszok alatt végig egymást néztük, mindig tartottuk a szemkontaktust. Majd amikor Fer megkapta a kupát, akkor az égbe emelte és adott neki egy puszit. Aztán jöhetett a pezsgő. A locsolásból még mi is kaptunk. Majd itt volt az ideje nyilatkozni. Ahogy a sajtószoba felé vettem az irányt összefutottam valakivel…