15. rész

Elég furcsán néztek ránk. Fer anyukája azonnal leült az ágyszélére és a fiát kezdte el faggatni az egészségügyi állapotáról. Miután a spanyolom megértette az anyukájával, hogy semmi baj sincs, jobbnak láttam, hogyha a szülőket kettesbe, vagyis hármasba hagyni a fiúkkal:
- Halottam nem nagyon örülsz az új kedvesemnek anya. Mi ennek az oka? – kérdezte meg Fer
- Az a lány nem illik hozzád. Sokkal fiatalabb, mint te. Lehet, hogy csak ki akar használni
- Nem anya, nem akar kihasználni. És a korkülönbség nem számit. Én szeretem Nikit, és szeretném, hogy te is elfogadd őt
- Szerintem kedves kislány – hangzott José Luistól
- Látod anya, apának sincs semmi baja vele. Neked miért van? – aggódott tovább a legkedvesebb spanyol
- Féltelek tőle fiam. Félek, hogy ez a lány összetöri a szíved
- Anya, ne félj, ő biztos nem fogja összetörni a szívem, ezt garantálom.
- Rendben, ha ennyire szereted, bocsánatot kérek tőle, és elfogadom.
- Köszönöm anya – ölelte meg Fer az anyukáját
Pár perc múlva ki is jöttek. Ana Maria odalépett hozzám és bocsánatot kért a viselkedésért. Én elfogadtam a bocsánatkérést, és elég hosszú beszélgetésbe elegyedtünk. A nap végére egész jóban lettünk.

3 nap múlva kiengedték Fert. Haza is repültem vele. Gyönyörű ház tárult elém. Amikor a kertbe értem, szinte elájultam, a hatalmas medencétől, majd gyorsan ágyba parancsolta a bajnokot, hogyha a következő futamon indulni szeretne, akkor pihennie kell. Miután ez sikerült, a konyha felé vettem az irányt. Próbáltam szakácskönyvet keresni, hogy főzök neki valamit. Én? Főzni? Szegény Fer. ? Ebből mi sül ki? ? Vagy fől? ? Összefoglalva ott szerencsétlenkedtem a konyhába egy szakácskönyvvel a kezemben. Amikor megkóstoltam az alkotásomat, nem is tűnt olyan borzaszónak. Sőt, elég finom volt. Elkészültem, hm… elég jól nézett ki. Első próbálkozásra nem is rossz. Már csak tálalni kell. Amikor evvel is készen voltam, épp a lépcsőn jött le a bajnokom. Eléggé meg volt lepődve:
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni? – kérdezte mosolyogva
- Én se – válaszoltam neki nevetve
Ettől egy kicsit félve evett bele az ételbe. Majd ahogy lassan felemelte a kanalat és a szájához közelítette, szegénynek remegett a keze. Erőt vett magán és lenyelte a kanál tartalmát. Majd így szólt:
- Hm… kicsim. Kijelenthetem, hogy tudsz főzni. Ez örült jó.
- De csak azért, mert neked csináltam
Erre elmosolyodott. Majd szinte falni kezdte az ételt. Olyan aranyos volt. Később, amikor végeztünk, együtt mosogattunk el. Amikor végeztünk, leültünk a kanapéra, és elkezdtem Fert megtanítani, gitározni. Többé-kevésbé jól ment neki. A nap végére egészen jól beletanult:
- A következő koncertemre magammal viszlek – mondtam neki mosolyogva
- Ó, nem hinném, hogy én lennék a legmegfelelőbb személy – válaszolta nevetve
- Hidd el, sokan örülnének neki
- Azt meghiszem
Ezután bekapcsoltuk a tv-t és azt néztük, amíg a kanapén el nem nyomott minket az álom.

14. rész

Nem értettem Iza reakcióját. Elég furcsa volt. Fehér volt, mint a fal és nagyon zaklatott
- Mi a baj Iza? – kérdeztem meg félve, mert azt hittem valamit tettem ellene
- Egy csomóhívásod volt – mondta majd egy nagy levegőt vett – Fernando… - itt elcsuklott a hangja

Amikor elcsuklott a hangja és csak annyit mondott, hogy Fernando már tudtam, hogy baj van. Idegesen próbáltam hívni. Nem vette fel senki. Próbáltam Luis Garciát, de ő sem vette fel. Raqu éppen akkor jött.
- Mi ez a komor ábrázat? Az utolsó számotok eszméletlen!– kérdezte feldobva
- Fernandonak balesete volt – mondta Iza, (azért Iza mondta, mert én már nem tudtam megszólalni a sírástól)
- Úristen! De hogy van?
- Nem tudjuk, nem érünk el senkit – mondta Juan
- Mindjárt hívom Lorenat, Fernando testvérét

Raqu azonnal tárcsázott. Miután beszéltek, Raqu elmondta, hogy Fernandonak nagy balesete volt, és hogy kórházba szállították. Még nem ébredt fel. Habozás nélkül futottam a kocsihoz, hogy a reptérre menjek. Mindenki velem tartott. Hosszú volt az út Sepangig, de ez most nem volt fontos. Amikor megérkeztünk, Raqu felhívta Lorenat ismét, hogy melyik kórházba menjünk. Amikor a váróba értünk, egy csomó számomra ismeretlen ember ült ott, mint Fer hozzátartozója. Mindenki furcsán nézett rám. Raqut üdvözölték, engem és a srácokat viszont nem. Raqu azonnal leültetett, mert félt hogy összeesem. Eközben halkan mindenkinek elmondta a nevét, és hogy milyen kapcsolatban áll Ferrel. Ott volt Fer anyukája, apukája, nővére, legjobb barátja, Flavio, és pár ismerős, is mint: Stef, Aldo Costa, Mr. Montezemolo, Mr. Ecclestone, és még egy csomó ember. Hozzám először Fabrizzio lépett. Megkérdezte, hogy viselem majd megölelt. Fer anyukája furcsán nézett rám, mintha nem tetszene neki, hogy a fiával vagyok. Kijött az orvos. Még mindig semmi. De már felébredt. Ekkor Fer apukája odalépett hozzám:
- Jó napot. Engem José Luis Alonsonak hívnak, én vagyok Fernando apukája
- Üdvözlöm, az én nevem Niki
- Igen, a fiam már sokat mesélt rólad. – itt egy kicsit elmosolyodott
- A feleségem Ana Maria – mutatott a mellette ülő hölgyre, aki még mindig csúnyán nézett rám
- Üdvözlöm – nyújtottam kezet, amit nem nagyon akart elfogadni, a férje ösztönzése kellett hozzá.
- Szintúgy – mondta komoran
Majd egy nővér jött ki.
- Melyikkőjüket hívják Nikinek? – kérdezte a nővér
- Én vagyok Niki – mondtam halkan még mindig a sírástól
- A beteg szeretné önt látni
Majd, bekísért egy kórteremben. Fer már felébredt. Amikor láttam a szemeit, ismét hullani kezdtek a könnyeim. Őt is megviselte a dolog. Könnyezni kezdett. Odaültem az ágya mellé a székre, majd megfogtam a kezét:
- Miért sírsz kicsi hercegnőm? – kérdezte még mindig meghatódva
- Amikor meghallottam, hogy mi történt én…
- Ne, cssss, nyugodj meg – szakított félbe, majd így folytatta – olyan jó hogy itt vagy velem.
- Én annyira féltem, azt hittem talán, talán soha… - itt elcsuklott a hangom.
- Tudod, ez bármikor előfordulhat, mindig benne van a pakliban. Ez sajnos egy ilyen sport.
- Találkoztam a szüleiddel – váltottam gyorsan témát, mert nem akartam, hogy tovább a balesetről beszéljünk
- Igen? És hogy fogadtak? – kérdezte izgatottan
- Apukád nagyon kedves volt, már össze is tegeződtünk, de anyukád olyan rideg velem
- Hm… nem tudom, miért van így. Majd beszélek vele.
- Képzeld, írtam neked egy dalt – újságoltam neki
- Igen? És meghallgathatom? – mosolyodott el
- Most?
- Igen mért, mikor?
- Rendben

Hát elénekeltem neki. Nagyon tetszhetett neki, mert sírva fakadt, annyira meghatódott. Ekkor átöleltem, és így ültünk néhány percig. Majd hirtelen megcsókolt. Sokáig csókolóztunk és már éppen tovább léptünk volna, amikor Fer szülei beléptek…

13. rész

Ahogy hazaértem, megcsörrent a telefonom. David volt az. Irány a stúdió. Ideje a második albumunkra koncentrálni. Amikor megérkeztem a stúdióba meg is kezdtük a munkát. Két hétig csak a lemezen dolgoztunk. Nagyon kimerültünk, de amikor meghallgattuk a végeredményt, elégedetten néztünk egymás szemébe. Már csak címet kell adni az albumnak.
- Hu, már csak a cím hiányzik – nyugtázta Juan
- Igen, de mi legyen az? – kérdezte David
- Talán az egyik dalról nevezhetnénk el – vetettem fel nekik
- Hm… ez jó ötlet – dicsért meg Juan
- Mondjuk a „Maradj velem az utamon”. Ahhoz mit szólnátok? – adta fel a labdát David
- Ez jónak tűnik – mondtuk egyszerre Juannal

Így megszületett a második albumunk, aminek a címe Maradj velem az utamon. Kaptunk is egy hanganyagot. Egy hónap múlva már a kezünkben tarthatjuk a cd-t. Ahogy így örültünk, betoppant Raqu.
- -Sziasztok, már késszen is, van a lemez? – kérdezte érdeklődve
- Igen, a nagy része, egy hónap múlva már a kezedben is lesz – mondta Dave
- Hu, remek. Ügyesek vagytok. Esetleg belehallgathatok?
- Persze. – mondtam mosolyogva, majd egy fülhallgatót nyomtam Raqu kezébe.

Raqunak nagyon tetszettek a dalok. Ahogy így elméláztunk, egyszer csak Tündire lettünk figyelmesek, aki elég idegesen lépett be.
- Olvastátok a mai lapokat? – kérdezte feldúltan
- Nem, miért mi van benne? – kérdezte Juan
- Csak nem Juan pózol a címlapon – vette viccesre Dave a figurát, ami sikerült is neki, mindenki nevetett, csak Tündi állt ott komolyan
- Nem, olvassátok – hangzott tőle

Ahogy az újságokra néztem, magamat láttam a címlapon. Hatalmas betűkkel kiírva Fernando Alonso és a Sueno del Camino énekesnője együtt van. Olvasás közben egyre fehérebb lettem, és amikor elolvastuk a cikket, már dühös is. Ugyanis a cikk szerint Raqu és Fer miattam szakított, engem valami bűnös szeretőnek állítottak be, Fert nőcsábász macsónak, míg Raqut anyagias tyúknak. Nem is kell mondanom, mennyire fel voltunk háborodva. Raqu azonnal telefonált a kiadónak, én, pedig Fernandónak:
- Fer, olvastad a mai újságot? – kérdeztem feszülten
- Nem kicsim, most ébredtem fel. Olyan jó hallani a hangod. Miért mi van a mai lapokban? – kedveskedett
- Jobb, ha te is elolvasod
- Rendben, pár perc múlva hívlak

Eközben Raqu is letette a telefont.
- Panaszt emeltem a cikk miatt
- És mit mondtak?
- A tulajdonos sajnálatát fejezik ki, de ez nem elég
- Mit fogsz most csinálni?
- Nem tudom. És Fernando mit mondott?
- Még nem olvasta. Majd hív

Amint ezt kimondtam megcsörrent a telefonom:
- Szia, ennyi sületlenséget összehordani. Komolyan nevetséges
- Raqu beszélt a kiadóval
- És mit mondtak?
- Hogy bocsánatot fognak kérni és a lap is közzé teszi
- Értem, hívtam Luis Garciát, már intézkedik
- Rendben
Majd egyszerre tettük le a telefont…

Pár nap múlva, Luis Garcia Abad nyilatkozott a sajtónak. Tisztázta a pletykákat, és megkért mindenkit, hogy nem zaklassanak minket. (Ebből sem lesz semmi :S) Egy darabig csönd is volt. Fernandót nem láttam már három hete. Ezen a héten sem tudunk találkozni, mert ő a Maláj Nagydíjon van, én, pedig Madridban koncertezem. Vasárnap a koncert időpontja egybe esett a futam időpontjával, így még a közvetítést sem tudtam megnézni. A koncert előtt még váltottam pár szót a srácokkal:
- Srácok arra gondoltam, hogy írok Fernek egy dalt. Azt a dalt, pedig megjeleníthetnénk a lemezen is. Mit szóltok hozzá?
- Hm… jó ötlet. – mosolygott Juan
- És milyen stílusúra gondoltál? – kérdezte érdeklődve Dave
- Hát, valami dinamikusra, úgy értem nem valami lassú szerelmes számra, hanem egy dinamikus rockos és poppos szerelmes dalra
- Rendben. És van már szöveg hozzá? – kérdezte tovább Dave
- Igen.
- Akkor a koncert után meg is nézhetnénk – javasolta Juan
- Még van időnk. Na, mutasd azt a dalszöveget – nevetett egyet Dave

Tehát, a függöny mögött kezdtük elemezni a szöveget. Dave-nak azonnal eszébe jutott egy dallam, Juan pedig feldobta egy kicsit. 10 perc alatt egy remek kis dalt hoztunk össze. Fülbemászó, egyszerű dallammal és szöveggel. A szövegben minden benne volt, amit éreztem. Azt terveztük, előadjuk a koncerten. Ahogy kinéztünk az első sorban az ESDM ült. A dalok, amiket előadtunk:
- Rendida a tus Pies
- Hoy me Iré
- Cosas que Diran
- Nos Vemos en el camino
- Chocar
- Demasido Tarde
- Dentro de ti
És végül az új szám, aminek a címe: Para toda la vida. Azt hiszem, ez aratta a legnagyobb sikert. Ahogy véget ért a koncert Iza idegesen nyomta a kezembe a telefonom…

12. rész

Ki is volt az az illető? Hát Tündi a menedzserem és egyben a legjobb barátnőm. Eléggé furcsálltam, hogy ott van, de ahogy láttam ő is meglepődött.
- Szia, hát te mit keresel itt? – kérdeztem érdeklődve
- Én is kérdezhetném ez tőled? Tegnap koncert volt? Csak nem hagytad ki?
- Nem, nem hagytam ki. Aznap éjjel repültem ide. De te még mindig nem válaszoltál?
- Őőő hát én csak ellenőrizni jöttem a dolgokat.
- Milyen dolgokat?
- Á gratulálok, hallottam Fernandóval jársz.
- Ne terelj, ez nem jött be.
- Semmi, dolgom volt és kész.
- Rendben.
Furcsa volt, általában mindent megosztunk egymással. Próbáltam elterelni a gondolataimat. Bántott, hogy a legjobb barátnőm nem mondja el nekem a titkait. Eközben Fernando is végzett, a szokásos sajtótájékoztatott illetően.
- Minden rendben? Feszültnek tűnsz. – lépett oda hozzám
- Igen, de aggódom Tündi miatt – válaszoltam komoran
- Mi történt?
- Valamit nem akar nekem elmondani. Mindent meg szoktunk osztani egymással. De most nem mondja el a dolgokat.
- Ne aggódj, ha komoly lenne biztos, elmondaná.
- Hát remélem. Ó milyen bolond vagyok. Gratulálok a győzelmedhez.
- Köszönöm
- Mára vége is, vagy még akad valami?
- Mára vége. Menjünk, köszönjünk el.

Ahogy így ballagtunk egymás mellet, még mindig aggódtam. Mi lehet Tündivel? Fer észrevett és próbálta elterelni a gondolataimat, de nem nagyon sikerült neki. A Ferrariba értünk. Mindenkitől elköszöntünk, majd a szálloda felé vettük az irányt. Összepakoltunk, kijelentkeztünk, és a reptérre mentünk. Fernando Luganoba, én, pedig Oviedoba…

11. rész

Másnap viszonylag korán keltünk. Fernando édes mosolyát pillantottam meg legelőször azon a napon. Gyorsan felöltöztünk, majd az étterem felé vettük az irányt. Az étteremben összefutottunk Luis Garciával. Ő is velünk tartott. Amikor megreggeliztünk, azon nyomban a pályára mentünk. Már így is késésben voltunk. A motorhome-ba Fernando mindenkit bemutatott. Minden mérnök és szerelő nagyon kedves volt. Majd életem szerelme Chris Dyerrel elment, hogy kielemezzék, még az utolsó telemetriai adatot is majd felkészültek a versenyre. Stefano Domenicali a csapatfőnök is beköszönt, majd ő vezetett tovább a Ferrari csodálatos épületeibe. Stef nagyon kedves ember és nagyon jó csapatfőnök. Lassan közeledett a rajt. Fernandót csak egy pillanatra láttam, épp öltözni sietett. Majd amikor már felvette a tűzállóoverállt kijött, hogy egy szerencse puszit kapjon. Készségesen adtam is neki. Majd visszament és kivezette a tűzpiros Ferrariját a rajtrácsra. Én addig a szerelőkkel és a mérnökökkel a boxba figyeltük az eseményeket. Pár másodperc és itt a rajt. Nagyon izgultam azokban a percekben. - Jaj, csak sikerüljön. Bárcsak az élen maradna. – hangoztak a fejemben ezek a mondatok, majd amikor kialudtak a piros lámpák megindult a menet. Fer szerencsére megtartotta az első helyét, amit nem is nagyon adott át senkinek, másodiknak Felipe, míg harmadiknak Schumi fordult el. Az első kerékcseréig nem változott a sorrend, sőt a másodikig sem. Majd az utolsó körben furcsa dologra lettünk figyelmesek. Hirtelen minden mérnök Fer kerekeit kezdte el vizslatni és elemezni. Ezt nem igazán értettem. Majd a fülhallgatóba (amit azért kaptam, hogy hallhassam Fernikém rádióbeszélgetéseit) furcsa párbeszédre lettem figyelmes:
- Stefano, Stefano nem hiszem, hogy ki fog tartani. Most mit tegyünk?
- Nyugalom, próbáljátok a nyomást lejjebb venni – hangzott a válasz
- Ha ennél lejjebb vesszük, akkor kidurran a kerék – válaszolta vissza az ismeretlen
- Akkor szóljatok Fernandonak, hogy lassítson.
Ekkor ismét az ismeretlen hangot hallottam, most már Ferrel beszélve
- Fernando, Fernando lassíts, lassíts
- Miért, mi a baj?
- Ha evvel a tempóval folytatod, akkor nem fogsz célba érni
- Rendben.

Majd az ismeretlen hang, aki kiderült időközben, hogy Chris Dyer Ferni versenymérnöke, ismét Steffel beszélt:
- Szóltam Fernandonak, de még így is aggasztó a helyzet
- Mennyi van még vissza?
- Egy kör
- Azt talán kibírja
- Nem hiszem

Majd, amikor az utolsó szavak elhangoztak, hirtelen történt valami a pályán. Fernando kereke szétdurrant, és elrepült darabokban. Mindenki megijedt. Én is. Pár kanyar volt hátra. Fernando, ekkor úgy elkezdte nyomni, hogy az autó majdnem tönkre ment, de beért a célba. 3 kerékkel!!! Fernando tehát nyert. A második Felipe, a harmadik Hamilton lett. Mindenki ugrált a boxba az örömtől. Nem csoda, hiszen a Ferrari kettős győzelemmel indított. Az örömtől ugrálva futottam, a dobogó felé. Amikor odaértem a korláthoz, éppen akkor jött ki. A szemében néztem. Ő egy darabig keresett a szemével, de amikor megtalált, egy hatalmas puszit dobott. A himnuszok alatt végig egymást néztük, mindig tartottuk a szemkontaktust. Majd amikor Fer megkapta a kupát, akkor az égbe emelte és adott neki egy puszit. Aztán jöhetett a pezsgő. A locsolásból még mi is kaptunk. Majd itt volt az ideje nyilatkozni. Ahogy a sajtószoba felé vettem az irányt összefutottam valakivel…

Hu, tehát, itt első 10 rész. Remélem tetszik mindenkinek. Nem vagyok valami jó író, de próbálkozni lehet, nem igaz? Jó szórakozást

10. rész

Másnap reggel örömmel keltem fel. Azonnal felöltöztem és az étterem felé vettem az irányt. Ahogy leértem, már mindenki az asztalnál ült, én voltam az utolsó.
- Hú valaki nagyon Csipkerózsikásan aludt – ércelődött Juan
- Nagyon vicces vagy Don Juan – vágtam neki vissza
Majd ezután békésen megreggeliztünk. Amikor mindenki végzett, Fer félre húzott, hogy ideje megbeszélni hányadán is állunk.
- Szóval, tegnap azt mondtad, hogy szeretsz – mondta mosolyogva
- Igen – nyugtáztam szerelmesen
- És én is szeretlek téged – mondta még mindig fülig érő szájjal
- Hát remélem is – mondtam neki csipkelődésképpen, ő erre adott egy puszit a homlokomra
- Tehát, szeretnélek megkérdezni a felől, hogy lennél- e a barátnőm?
- Hát… nem is tudom – próbáltam húzni az idegeit (ami sikerült is, mert, már elég morcosan nézett) – Hát persze, hogy leszek a barátnőd.

Magához húzott, én a szemébe néztem, majd az ajkaink egyre közeledtek egymáshoz, amikor is megjelent Juan és Dave, hogy mikor indulunk. :/
- Hát ti is a legjobb pillanatban tudtok megérkezni – mérgelődött Fer
Majd fogtuk a cuccainkat és Oviedo felé vettük az irányt. Úgy döntöttünk, hogy Fer nálam tölti azt a két hetet, és utána repül Bahreinbe. Amikor leszálltunk fogtunk egy taxit és mindenki hazament. Amikor a lakásomhoz értünk, azonnal kinyitottam az ajtót és kipakoltunk. Egyelőre úgy határoztunk külön szobában, aluszunk, és majd az idő múlásával meglátjuk. Hát nem sokat kellet múlni az időnek, ugyanis a harmadik napon Fer átcuccolt az én szobámban. Abban a pár napban csak ketten voltunk. Beszélgetünk, nevetgéltünk, megismertük egymás „rossz tulajdonságait”. Csak a mienk volt az a két hét, és próbáltuk kettesben eltölteni. Sikerült is J .

Gyorsan elröppent az a két hét, és azon kaptuk magunkat, hogy már 10.-e van. Fer csomagolni kezdett. Sajnos én nem tudtam őt elkísérni, mert épp szombatra esett az egyik koncert, mégpedig az oviedoi. A reptéren fájdalmasan búcsúztunk el, és nem győztük abba hagyni a csókolózást. Majd lassan Fer hátrált és felszállt a gépre. Gyorsan elröppent 3 nap és szombat volt. Fer megnyerte az időmérőt. Természetesen mindennap hívtuk egymást telefonon. Gratuláltam neki, majd küldtem egy puszit az éterbe. Eközben Raquval készülődtünk a koncertre. Nem nagyon örültem neki, hogy épp erre a hétre esett, de mit lehetett tenni. A színpadra mentünk és hihetetlen tapsvihar fogadott minket. Mindig is szerettem Oviedóban fellépni, hiszen itt kezdődött minden. A koncert után, gyorsan elbúcsúztam a srácoktól, majd Bahreinbe vettem az irányt. Fer nem tudott róla, meglepetésnek szántam. A cinkostársam, (mert egyedül nem ment volna) Luis Garcia volt. Amikor a bahreini reptérre értem ő várt rám és vitt a szállodába. Később, amikor odaértünk, ő általa mehetem fel Nando szobájába. Megköszöntem a segítségét, majd gyorsan a szoba fellé vettem az irányt. Amikor beléptem sötétség volt. Fer aludt. Gyorsan levettem a cipőmet, nehogy felkeltsem. Majd lassan bementem a szobába és el kezdtem kipakolni a bőröndből. Amint végeztem, átöltöztem pizsibe, és bebújtam a jó meleg ágyba. Amikor már betakaróztam, hátulról megöleltem az én Fernandómat. Fer felijedt, de amikor meglátott nagyon megörült. Nem értette, hogy kerültem oda, erre én elmeséltem neki, majd átölelt és én a mellkasára hajtottam a fejem. Becsuktam a szemem és olyan nyugalmat, biztonságot és szeretetet éreztem, amit még soha. Majd ahogy ezen töprengtem elnyomott az álom…