6. rész
Abban a pillanatban lefagytam. Nem tudtam, mit tegyek. Egy hirtelen mozdulattal Fernando előtt becsaptam az ajtót. Ez olyan ösztönös mozdulat volt, szinte nem tudtam irányítani. Ahogy becsaptam az ajtót elé dőltem és vártam. Vártam, hogy Fer erre mit reagál. Jó pár percig álltam ott, majd egyszer csak kinéztem. Akkor már nem találtam ott senkit. Tehát elment. Egy darabig álltam kint az utcán és néztem a távolba. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem. Abban a percben értettem meg, hogy féltem. Féltem tőle. Nem akartam, hogy a sajtó prédája legyek. Nem voltam felkészülve rá, hogy ezt mondja és arra sem, hogy én is ezt mondjam. Pedig szeretem, tiszta szívemből, de még nem állok, késszen, még nem. Ahogy így gondolkodtam, egyre csak azon kaptam magam, hogy egy bőröndbe csomagolok. El kell mennem, ezt éreztem egyre erősebben. Összepakolni, elutazni és gondolkodni. Erre van most szükségem. Ahogy késszen lettem a pakolással, hívtam egy taxit és a reptérre mentem. A reptéren azonnal az első jegyvásárló pulthoz álltam:
- Jó estét kisasszony, miben segíthetek? – kérdezte az eladó kedvesen
- Mondja csak, hova indul a leghamarabbi járat? – kérdeztem zavartan
- Egy pillanat, mindjárt megnézem – állt rendelkezésemre készségesen a hölgy, majd egy kis idő múlva így szólt – a Maldív - szigetekre. Oda megfelel?
- Igen, köszönöm
- Egy jegyet szeretne? Az első vagy a turistaosztályra?
- Igen egyet és a turistaosztályra kérem a jegyet
- Máris adom – egy kis idő múlva nyújtotta oda a jegyet – tessék, kellemes utat.
- Köszönöm – válaszoltam egy kicsit mosolyogva
Amikor már a repülőn ültem, gondolkodtam. Egyre csak Fernando járt az eszemben. Ahogy így gondolkodtam, egyszer csak elnyomott az álom. Arra riadtam fel, hogy a gép leszállt. Amint földet értem, a legközelebbi szállodát kerestem meg. Amint kivetem egy szobát, azonnal felhívtam a srácokat.
- Sziasztok srácok, mondanom kell valamit – kezdtem a mondókámat komolyan
- Mit szeretnél? – válaszolták egyszerre, tehát ki voltam hangosítva. Majd ekkor jutott eszembe, hogy a lányok is ott vannak, hiszen dupla randi van.
- A Maldív - szigeteken vagyok, és azt hiszem csak kéthét múlva, jövök vissza
- Mi? – kérdezték egyszerre – Hogyhogy ott vagy? Mi történt?
- Ezt most nem szeretném elmesélni, legyen elég annyi, hogy most szükségem van egy kis időre.
- Rendben – harsogták egyszerre – de, mi lesz a koncertekkel, szerződésünk van.
- Sajnálom srácok, értsetek, meg kérlek
Majd letettem a kagylót. Pihennem kellett.
Egy hét telt el azóta, és én még mindig a Maldív – szigeteken vagyok. Eközben szegény srácok járhattak a bíróságra a szerződések miatt. Soha sem haragudtak meg, ezért mindig is hálás leszek. Ahogy jöttek ki az épületből és próbálták menteni a menthetőt össze futottak Raquel del Rosarioval az El Sueno de Morfeo énekesnőjével. Raquel meghallotta, miről beszélnek, és azonnal fel ajánlotta a segítségét. A srácokkal elment pár koncertre, mivel nekik most úgysem volt, és szívesen segített. Amikor visszatértem, és a próbaterembe toppantam, elég furcsán néztem, amikor megláttam Raqut a mikrofonnál, az én mikrofonomnál. A srácok azonnal megöleltek és magyarázatot vártak, de én intettem nekik, hogy majd később, majd Raquhoz fordultam:
- Szia, te mit keresel itt? – kérdeztem egy kicsit feszülten
- Én csak besegítettem az együttesnek, amikor neked idő kellet – mondta kedvesen majd így folytatta – nekem is volt ilyen időszakom, amikor úgy éreztem, hogy el kell mennem egy kis időre. Én megértelek.
- Köszönöm – válaszoltam most már kedvesebben
- Hát most már megyek is…
- Ugyan – szakítottam félbe – maradj csak. Engem Nikinek hívnak
- Én Raquel vagyok, de a barátaimnak csak Raqu – nyújtott kezet
- Hát akkor, szia Raqu – üdvözöltem az új barátnőmet
Az ismerkedés után, már én álltam a mikrofon mögött és elkezdtük a próbát. Raqu nagyon élvezte, látszott rajta, hogy tényleg tetszenek neki a dalok. Majd amikor elment úgy éreztem, hogy ideje a srácoknak elmondani, miért is mentem el…
2010. március 7., vasárnap
5. rész
Szóval, ott volt Fernando abban a szállodában, ahol mi is. Kiderült ő is ott szállt meg. Amikor észre vett minket oda jött hozzánk:
- Hu, gratulálok nagyon jó volt a koncert – mondta mosolyogva
- Köszönjük – válaszolt Juan
- Gratulálunk az első helyért – mondta David
- Köszönöm – bólintott Fernando
- Mi lenne, ha meginnánk valamit? – kérdezte Fer
- Á nekem nem jó, mert megígértem Vikinek, hogy elviszem moziba – válaszolta David
- Nekem sem, mert Iza azt mondta, hogy este felfedezzük Barcelonát – hangzott Juantól
- És te? Neked is van valamilyen programod? – kérdezte egy kicsit félénken Fer
- Nekem nincs – néztem a szemében
- Az jó, akkor eljössz velem? – kérdezte megszeppenve a spanyol bajnok
- Igen – válaszoltam, szinte röpködve az örömtől
Hosszasan sétáltunk, mire betévedtünk egy pub-ba. Rengeteget beszélgetünk aznap este. Elmeséltem neki az életemet, mire ő is az övét. Gratulált a sikereimhez, majd én is megismételtem ezt a képletet. Bevallotta, hogy szereti a zenénket, és a pálya mellett a rajtrácson minket hallgat. Nagy elismerés ez nekünk. Majd későre járt és visszamentünk a szállodába, megkért, hogy nézem meg a futamot a boxba, de nem leges választ adtam neki.
Másnap utaztunk vissza Oviedoba. Egy darabig csönd volt körülöttünk. Jó volt ez a kis csend. Eközben Fernando nem mondhatta el ezt. A sajtó ugyanis közzétette, hogy ő és Raquel szakítottak. Ezt valóban el is ismerte a két fél, de a sajtó szinte szétszedte őket. Egyik nap megcsörrent a telefonom. Fer volt az. Itt volt Oviedóban, és elhívott a parkba. Találkozni akart velem. Elmondta, hogy Raqu ismét összejött Daviddal a Morfeo gitárosával, és hogy teljesen békésen váltak el, sőt barátok maradtak. Elmondta, hogy már rég nem érezte azt a varázst, amit ilyenkor szokás, és örül, hogy Raqu boldog. De a sajtó lehetetlenné teszi az életüket, hamis vádakat, és érveket találnak ki a válásukkal kapcsolatban. Figyelmesen hallgattam Fert, ahogy erről beszél. Próbáltam neki tanácsokat adni. Ő megköszönte, hogy kijöttem és találkoztam vele.
Amikor már enyhült a sajtó, akkor Fer is egyre többször vett részt a spanyol hírességek életében. Sokszor találkoztunk vele szponzor rendezvényeken. Olyankor odajött hozzánk és elég hosszasan beszélgetett velünk. A srácokkal nagyon jó haverok lettek. Ahogy egyre többet láttam, egyre jobban megismertem. Egy rendkívül aranyos, kedves és udvarias srác. Egyszer elhívott egy nagydíjra, azt hiszem a Szingapúri volt. Készségesen igent mondtam. Felüdülten mutatta be a környéket és a pályát. Bementünk a Renault fellegvárába, majd később elárulta, hogy jövőre a Ferrariban fog dolgozni. Gratuláltam neki. Jó pár nagydíjra elkísértem őt, a szezonban, de mint csak barát.
Ismét November lett. Bevallom, ekkorra már teljesen beleszerettem Ferbe. Nem akartam neki elmondani, féltem, hogy visszautasít. November 3-dika van. A szülinapom. Juantól és Davidtól gyönyörű ajándékot kaptam. Az első platina lemezünket rakhattam a falra. Természetesen ott volt még Tündi, Viki, Isabella, Aurélia – David nővére, és Rafaela – Juan nővére is. Egyszer csak valaki csenget az ajtón:
- Ki lehet az? – kérdeztem meglepődve – várunk még valakit?
- Tudtommal nem – válaszolt Tündi
Amikor kinyitottam az ajtót Fer állt odakint. Egy ünnepi szatyor volt nála.
- Bocsánat, hogy csak így betörök, de csak boldog szülinapot akartam kívánni- mentegetőzött
- Á, semmi baj, gyere be – válaszoltam zavartan
Mindenki üdvözölte őt, majd ő átnyújtotta az ajándékot. Kibontottam. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne, aminek a medálja egy hangjegy volt. Megköszöntem Fernek ezt a csodálatos ajándékot. Amikor már mindenki elment, az ajtóban beszélgetünk:
- Szeretnék mondani neked valamit – mondta félve
- Mit? – kérdeztem érdeklődve
- Tudod, nehéz ebbe belekezdeni.
- Miért?
- Hát a média miatt is, meg amiatt is, hogy te mit szólsz hozzá
- Mond bátran – néztem mélyen a szemébe
Erre hirtelen felbátorodott és elkezdte mondani:
- Tudod, amit mondani akarok, már a spanyol nagydíjon kezdődött, amikor is megláttalak titeket énekelni, majd ahogy egyre jobban teltek a napok, egyre jobban megismertelek és…
- És mi? – vágtam közbe türelmetlenül
- Hát egyre jobban beléd szerettem. Vagyis azt akarom mondani: Szeretlek!!!
Amikor azokat az utolsó szavakat kimondta, megremegtem. Néhány percig meg sem bírtam szólalni…
Szóval, ott volt Fernando abban a szállodában, ahol mi is. Kiderült ő is ott szállt meg. Amikor észre vett minket oda jött hozzánk:
- Hu, gratulálok nagyon jó volt a koncert – mondta mosolyogva
- Köszönjük – válaszolt Juan
- Gratulálunk az első helyért – mondta David
- Köszönöm – bólintott Fernando
- Mi lenne, ha meginnánk valamit? – kérdezte Fer
- Á nekem nem jó, mert megígértem Vikinek, hogy elviszem moziba – válaszolta David
- Nekem sem, mert Iza azt mondta, hogy este felfedezzük Barcelonát – hangzott Juantól
- És te? Neked is van valamilyen programod? – kérdezte egy kicsit félénken Fer
- Nekem nincs – néztem a szemében
- Az jó, akkor eljössz velem? – kérdezte megszeppenve a spanyol bajnok
- Igen – válaszoltam, szinte röpködve az örömtől
Hosszasan sétáltunk, mire betévedtünk egy pub-ba. Rengeteget beszélgetünk aznap este. Elmeséltem neki az életemet, mire ő is az övét. Gratulált a sikereimhez, majd én is megismételtem ezt a képletet. Bevallotta, hogy szereti a zenénket, és a pálya mellett a rajtrácson minket hallgat. Nagy elismerés ez nekünk. Majd későre járt és visszamentünk a szállodába, megkért, hogy nézem meg a futamot a boxba, de nem leges választ adtam neki.
Másnap utaztunk vissza Oviedoba. Egy darabig csönd volt körülöttünk. Jó volt ez a kis csend. Eközben Fernando nem mondhatta el ezt. A sajtó ugyanis közzétette, hogy ő és Raquel szakítottak. Ezt valóban el is ismerte a két fél, de a sajtó szinte szétszedte őket. Egyik nap megcsörrent a telefonom. Fer volt az. Itt volt Oviedóban, és elhívott a parkba. Találkozni akart velem. Elmondta, hogy Raqu ismét összejött Daviddal a Morfeo gitárosával, és hogy teljesen békésen váltak el, sőt barátok maradtak. Elmondta, hogy már rég nem érezte azt a varázst, amit ilyenkor szokás, és örül, hogy Raqu boldog. De a sajtó lehetetlenné teszi az életüket, hamis vádakat, és érveket találnak ki a válásukkal kapcsolatban. Figyelmesen hallgattam Fert, ahogy erről beszél. Próbáltam neki tanácsokat adni. Ő megköszönte, hogy kijöttem és találkoztam vele.
Amikor már enyhült a sajtó, akkor Fer is egyre többször vett részt a spanyol hírességek életében. Sokszor találkoztunk vele szponzor rendezvényeken. Olyankor odajött hozzánk és elég hosszasan beszélgetett velünk. A srácokkal nagyon jó haverok lettek. Ahogy egyre többet láttam, egyre jobban megismertem. Egy rendkívül aranyos, kedves és udvarias srác. Egyszer elhívott egy nagydíjra, azt hiszem a Szingapúri volt. Készségesen igent mondtam. Felüdülten mutatta be a környéket és a pályát. Bementünk a Renault fellegvárába, majd később elárulta, hogy jövőre a Ferrariban fog dolgozni. Gratuláltam neki. Jó pár nagydíjra elkísértem őt, a szezonban, de mint csak barát.
Ismét November lett. Bevallom, ekkorra már teljesen beleszerettem Ferbe. Nem akartam neki elmondani, féltem, hogy visszautasít. November 3-dika van. A szülinapom. Juantól és Davidtól gyönyörű ajándékot kaptam. Az első platina lemezünket rakhattam a falra. Természetesen ott volt még Tündi, Viki, Isabella, Aurélia – David nővére, és Rafaela – Juan nővére is. Egyszer csak valaki csenget az ajtón:
- Ki lehet az? – kérdeztem meglepődve – várunk még valakit?
- Tudtommal nem – válaszolt Tündi
Amikor kinyitottam az ajtót Fer állt odakint. Egy ünnepi szatyor volt nála.
- Bocsánat, hogy csak így betörök, de csak boldog szülinapot akartam kívánni- mentegetőzött
- Á, semmi baj, gyere be – válaszoltam zavartan
Mindenki üdvözölte őt, majd ő átnyújtotta az ajándékot. Kibontottam. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne, aminek a medálja egy hangjegy volt. Megköszöntem Fernek ezt a csodálatos ajándékot. Amikor már mindenki elment, az ajtóban beszélgetünk:
- Szeretnék mondani neked valamit – mondta félve
- Mit? – kérdeztem érdeklődve
- Tudod, nehéz ebbe belekezdeni.
- Miért?
- Hát a média miatt is, meg amiatt is, hogy te mit szólsz hozzá
- Mond bátran – néztem mélyen a szemébe
Erre hirtelen felbátorodott és elkezdte mondani:
- Tudod, amit mondani akarok, már a spanyol nagydíjon kezdődött, amikor is megláttalak titeket énekelni, majd ahogy egyre jobban teltek a napok, egyre jobban megismertelek és…
- És mi? – vágtam közbe türelmetlenül
- Hát egyre jobban beléd szerettem. Vagyis azt akarom mondani: Szeretlek!!!
Amikor azokat az utolsó szavakat kimondta, megremegtem. Néhány percig meg sem bírtam szólalni…
4. rész
A fesztivál után a Globomedia nevű kiadó vett szárnyai alá minket. Azonnal felajánlottak egy lemezszerződést. Mi készségesen elfogadtuk. 5 hónapig dolgoztuk a lemezen, mire megjelent. Most már csak reklámozni kell. De hogyan? De a kiadónk kitalált valamit. Az egyik leghíresebb spanyol sorozatba rakták a dalainkat, sőt pár részben mi is szerepeltünk. Nem kellet több és már is, kapkodtak a lemezünk után. Remek érzés volt. Egyre híresebbek és híresebbek lettünk. Sok koncertet és interjút adtunk nap, mint nap. Egyszer csak megcsörren Tündi telefonja. A Santander az. A Santander? A telefonálás után Tündi tolmácsolni kezdte a telefonban elhangzottakat:
- Szóval, - kezdet bele mondókájába – a Santander azt akarja, hogy énekeljetek a Spanyol Nagydíj előestéjén
- Mi? És miért pont ők kérnek rá? – tettem fel a kérdéseimet
- Igen ti – válaszolt higgadtan Tündi – és azért ők kértek meg rá titeket, mert ők szponzorálják a nagydíjat
- Szerintem jó móka lenne – lelkesedett fel Juan
- Gondold el sok külföldi ember, aki megismerné a zenénket – folytatta David
- Hát rendben– egyeztem bele végül én is
Tündi visszahívta őket és közölte velük a jó hírt. A plakátokon és tévében is bemondták, hogy a Sueno del el Camino fellép a Spanyol Nagydíjon. Amikor kimentünk a padocckba, csak ámultunk és bámultunk. A hely valami varázslatos volt. El sem hittük, hogy ott vagyunk. A koncert időpontja közeledett, de természetesen megnéztük előtte az időmérőt. A srácok nagyon örültek, hiszen holnap az első rajtkockából a helyi kedvenc Fernando Alonso indulhat. Délután hét óra. Elkezdődött a koncert. A pilóták is jelen voltak. Az arcokból és a sok tapsból azt szűrtük le, hogy tetszett mindenkinek. Amint végeztünk, a sajtó egyből megragadt minket. Csak úgy záporoztak a kérdések. Egyszer csak azt láttam, hogy Fernando közeledik felénk. Ahogy jön, egyszer csak a menedzsere visszafogja. Ezt nem igazán értettem. Rosszul is esett egy kicsit. Amikor kiszabadultunk a sajtó köréből a szállodánk felé vettük az irányt. Amikor beértünk, elmentünk az étterem részlegbe és vacsorázni kezdtünk. Ekkor meséltem Tündinek ezt a furcsa jelenetet:
- Azért fogta vissza – kezdte mesélni Tündi – mert nem akarta, hogy a sajtó valamit kitaláljon
- Ezt te honnan tudod? – kérdeztem mérgesen és kételkedve
- Hát onnan – nyugtatott meg Tündi – hogy hallottam. Éppen ott álltam én is, amikor ez az incidens történt
- Miért érdekel ez ennyire? – kérdezte Juan
- Csak úgy kérdeztem – mondtam úgy, mint akit nem érdekelne az eset
- Ez nem csak „olyan” kérdés volt, ismerünk már – válaszolta David
- Csak nem, hogy még mindig? – kérdezte Tündi
- Nem! – válaszoltam határozottan
- Mindig mi? – érdeklődött David
- Semmiség – mondtam Davidnak, majd intettem Tündinek, hogy ez maradjon kettőnk között.
A fiúk bele nyugodtak. Éppen amikor a lifthez értünk megjelent Fernando is…
A fesztivál után a Globomedia nevű kiadó vett szárnyai alá minket. Azonnal felajánlottak egy lemezszerződést. Mi készségesen elfogadtuk. 5 hónapig dolgoztuk a lemezen, mire megjelent. Most már csak reklámozni kell. De hogyan? De a kiadónk kitalált valamit. Az egyik leghíresebb spanyol sorozatba rakták a dalainkat, sőt pár részben mi is szerepeltünk. Nem kellet több és már is, kapkodtak a lemezünk után. Remek érzés volt. Egyre híresebbek és híresebbek lettünk. Sok koncertet és interjút adtunk nap, mint nap. Egyszer csak megcsörren Tündi telefonja. A Santander az. A Santander? A telefonálás után Tündi tolmácsolni kezdte a telefonban elhangzottakat:
- Szóval, - kezdet bele mondókájába – a Santander azt akarja, hogy énekeljetek a Spanyol Nagydíj előestéjén
- Mi? És miért pont ők kérnek rá? – tettem fel a kérdéseimet
- Igen ti – válaszolt higgadtan Tündi – és azért ők kértek meg rá titeket, mert ők szponzorálják a nagydíjat
- Szerintem jó móka lenne – lelkesedett fel Juan
- Gondold el sok külföldi ember, aki megismerné a zenénket – folytatta David
- Hát rendben– egyeztem bele végül én is
Tündi visszahívta őket és közölte velük a jó hírt. A plakátokon és tévében is bemondták, hogy a Sueno del el Camino fellép a Spanyol Nagydíjon. Amikor kimentünk a padocckba, csak ámultunk és bámultunk. A hely valami varázslatos volt. El sem hittük, hogy ott vagyunk. A koncert időpontja közeledett, de természetesen megnéztük előtte az időmérőt. A srácok nagyon örültek, hiszen holnap az első rajtkockából a helyi kedvenc Fernando Alonso indulhat. Délután hét óra. Elkezdődött a koncert. A pilóták is jelen voltak. Az arcokból és a sok tapsból azt szűrtük le, hogy tetszett mindenkinek. Amint végeztünk, a sajtó egyből megragadt minket. Csak úgy záporoztak a kérdések. Egyszer csak azt láttam, hogy Fernando közeledik felénk. Ahogy jön, egyszer csak a menedzsere visszafogja. Ezt nem igazán értettem. Rosszul is esett egy kicsit. Amikor kiszabadultunk a sajtó köréből a szállodánk felé vettük az irányt. Amikor beértünk, elmentünk az étterem részlegbe és vacsorázni kezdtünk. Ekkor meséltem Tündinek ezt a furcsa jelenetet:
- Azért fogta vissza – kezdte mesélni Tündi – mert nem akarta, hogy a sajtó valamit kitaláljon
- Ezt te honnan tudod? – kérdeztem mérgesen és kételkedve
- Hát onnan – nyugtatott meg Tündi – hogy hallottam. Éppen ott álltam én is, amikor ez az incidens történt
- Miért érdekel ez ennyire? – kérdezte Juan
- Csak úgy kérdeztem – mondtam úgy, mint akit nem érdekelne az eset
- Ez nem csak „olyan” kérdés volt, ismerünk már – válaszolta David
- Csak nem, hogy még mindig? – kérdezte Tündi
- Nem! – válaszoltam határozottan
- Mindig mi? – érdeklődött David
- Semmiség – mondtam Davidnak, majd intettem Tündinek, hogy ez maradjon kettőnk között.
A fiúk bele nyugodtak. Éppen amikor a lifthez értünk megjelent Fernando is…
3. rész
Október utolsó napjait éljük éppen. A fák már lehullatták színes leveleiket. A természet felkészült a tél fogadására. Mi éppen két-három bőrönddel a reptéren várakozunk. Nem valami kellemes program, de jobb, mint odakint ácsorogni. Már csak egy óra és újra Oviedóban leszek. A lányok is nagyon fellelkesedtek az utazáson, de amikor szembesültek a reptéren való várakozással, azonnal el is ment a kedvük. Szerencsére 3 és fél óra alatt odaértünk karrierem első állomására. A reptéren a fiúk már türelmetlenül vártak minket. Amikor megláttam őket a nyakukba, ugortam. Jó volt őket újra látni
- Jaj milyen figyelmetlen vagyok, be sem mutattalak titeket egymásnak
- Hát igen, de mi így szeretünk – válaszolt Juan csipkelődésképpen
- A fekete bőröndökkel Tündi és a kék bőröndökkel Viki
- Sziasztok – harsogták egyszerre a csajok
- Jobb oldalt mellettem David és másik oldalt Juan – folytattam a bemutatást
Eközben Viki és David elég furcsán nézett egymásra. Juannal azonnal kiszúrtuk, hogy ebből lesz valami. Juan és David megmutatták azt a házat, amit találtak nekem. Nagyon aranyos és barátságos kis ház volt Oviedo szívében. Amikor beléptem ott vártak minket a többiek is. A ház belülről csodaszép volt. Pont olyan, ahogy elképzeltem. Megköszöntem a srácoknak, akik elmesélték, hogy mekkora szerencse volt, hogy hozzá jutottak ehhez a házhoz. Amint lepakoltunk csináltuk egy kis kaját, majd el kezdtünk berendezkedni. Amikor mindennel készen voltunk, a próbatermünkbe sietünk. Tündi és Viki is elkísért minket. A csajoknak nagyon tetszettek a dalok. Tündi azonnal elvállalta, hogy a menedzserünk lesz.
Egy évvel később járunk. Az elmúlt egy évben szembesültünk azzal, hogy milyen nehéz is a zenekari élet. Még mindig nem lettünk felfedezve és már nem is nagyon tudtuk, hogy mi tévők legyünk, amikor is ránk mosolygott a szerencse. Ahogy sétáltunk hárman a parkba, egyszer csak egy plakátra lettünk figyelmesek. A plakáton új zenekarok jelentkezését váró fesztivált hirdettek. Nagyon megörültünk. Azonnal hívtuk Tündit is. A fesztivál Madridban volt, tehát Madridba kellett utaznunk. A bandán kívül ott volt még Tündi is és Viki is. Viki közben összejött Daviddal J. És Juan barátnője Isabella is. Amikor földet értünk, remegő lábakkal rohantunk az alkalmi szállásunkra, utána, pedig regisztrálni a fesztiválra. Amikor a mi nevünket mondták a fesztiválon nagyon féltünk. A dalnak a címe, amit előadtunk Nunca Volverá volt. Az eredményhirdetésnél majdnem lerágtuk a körmünket, amikor kijelentették, hogy győztünk. Mindannyian megöleltük egymást. Akkor és ott tudtuk, hogy elkezdődött valami…
Október utolsó napjait éljük éppen. A fák már lehullatták színes leveleiket. A természet felkészült a tél fogadására. Mi éppen két-három bőrönddel a reptéren várakozunk. Nem valami kellemes program, de jobb, mint odakint ácsorogni. Már csak egy óra és újra Oviedóban leszek. A lányok is nagyon fellelkesedtek az utazáson, de amikor szembesültek a reptéren való várakozással, azonnal el is ment a kedvük. Szerencsére 3 és fél óra alatt odaértünk karrierem első állomására. A reptéren a fiúk már türelmetlenül vártak minket. Amikor megláttam őket a nyakukba, ugortam. Jó volt őket újra látni
- Jaj milyen figyelmetlen vagyok, be sem mutattalak titeket egymásnak
- Hát igen, de mi így szeretünk – válaszolt Juan csipkelődésképpen
- A fekete bőröndökkel Tündi és a kék bőröndökkel Viki
- Sziasztok – harsogták egyszerre a csajok
- Jobb oldalt mellettem David és másik oldalt Juan – folytattam a bemutatást
Eközben Viki és David elég furcsán nézett egymásra. Juannal azonnal kiszúrtuk, hogy ebből lesz valami. Juan és David megmutatták azt a házat, amit találtak nekem. Nagyon aranyos és barátságos kis ház volt Oviedo szívében. Amikor beléptem ott vártak minket a többiek is. A ház belülről csodaszép volt. Pont olyan, ahogy elképzeltem. Megköszöntem a srácoknak, akik elmesélték, hogy mekkora szerencse volt, hogy hozzá jutottak ehhez a házhoz. Amint lepakoltunk csináltuk egy kis kaját, majd el kezdtünk berendezkedni. Amikor mindennel készen voltunk, a próbatermünkbe sietünk. Tündi és Viki is elkísért minket. A csajoknak nagyon tetszettek a dalok. Tündi azonnal elvállalta, hogy a menedzserünk lesz.
Egy évvel később járunk. Az elmúlt egy évben szembesültünk azzal, hogy milyen nehéz is a zenekari élet. Még mindig nem lettünk felfedezve és már nem is nagyon tudtuk, hogy mi tévők legyünk, amikor is ránk mosolygott a szerencse. Ahogy sétáltunk hárman a parkba, egyszer csak egy plakátra lettünk figyelmesek. A plakáton új zenekarok jelentkezését váró fesztivált hirdettek. Nagyon megörültünk. Azonnal hívtuk Tündit is. A fesztivál Madridban volt, tehát Madridba kellett utaznunk. A bandán kívül ott volt még Tündi is és Viki is. Viki közben összejött Daviddal J. És Juan barátnője Isabella is. Amikor földet értünk, remegő lábakkal rohantunk az alkalmi szállásunkra, utána, pedig regisztrálni a fesztiválra. Amikor a mi nevünket mondták a fesztiválon nagyon féltünk. A dalnak a címe, amit előadtunk Nunca Volverá volt. Az eredményhirdetésnél majdnem lerágtuk a körmünket, amikor kijelentették, hogy győztünk. Mindannyian megöleltük egymást. Akkor és ott tudtuk, hogy elkezdődött valami…
2. rész
Ezen töprengve ballagtunk haza Daviddal. Amikor haza értünk elég finom illatok terjengtek a házban. Dave nővére főzött egy igazán különleges asztúriai ételt. (David anyukája már meghalt, apukája nem lakott velük L). Aurélia nagyon örült, hogy én is tagja lettem a bandának. Saját bevallása szerint nem nagyon kedvelte Lolát és Ramirot. Második napomon, a hercegségben azon törtem a fejem, hogy honnan keríthetnénk egy új gitárost. Dave-val csak gondolkodtunk és gondolkodtunk. Majd felvetettem az ötletet, mi lenne, ha fel mennék a Renault oldalára. Így is tettünk. Pár perc múlva ért minket egy hatalmas szerencse Juan személyében. Kiderült, hogy épp bandát keres és basszusgitáros. Hát kell ennél több? Daviddal ugráltunk, amikor ezeket leírta. De most jött a neheze. Vajon hol lakik Juan? A nevéből ítélve gyorsan leszűrtük, hogy spanyol, de vajon messze vagy távol él Ovedotól? Juan szerencsénkre gyorsan írta a választ, miszerint Gijónban él. Gijón?
- Ez most jó vagy rossz? – érdeklődtem Davidtól
- Ez a lehető legjobb – ugrándozott David – hiszen Gijón itt van a szomszédban!
- Ez remek – ugrándoztam én is
Gyorsan visszairtunk Juannak, hogy holnap várjuk. Juan amikor megérkezett, nagyon barátságos volt. Tetszet neki az a hely, ahol próbáltunk, és azonnal megértette magát a többi taggal is. Itt volt az ideje, hogy valamit komolyan is alkossunk. Juannak hála a banda rockos lett, de megőrizte a popos vonalát is. Egy hét múlva már készen volt az első dalunk is. Eltelt az a hét és szomorúan szembesültem a ténnyel, hogy haza kell utaznom. Nehéz volt a srácoktól elbúcsúzni, szinte már legjobb barátok lettünk. Ahogy felszállt a gép szomorúan tekintettem vissza Oviedóra. Oviedo az a város lett, ahol valóra válhatnak az álmaim. Nem akartam el menni. Az járt az eszemben, mikor tudok erre a csodálatos helyre visszajönni. Erre a helyre, ahol annyi mindent kaptam az élettől (és még mit fog adni…). Ahogy mentünk láttam a város felhőit, egy könnycsepp csordult ki a szememből, de tudtam, nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt járok.
Egy hónap telt el azóta, hogy Oviedóban jártam. Ősz van. A barátnőim körében ülök egy kávéházban. Természetesen, az alatt az egy hónap alatt rengeteget beszéltem Juannal és Daviddal. Azóta már 10 dal van meg.
- Mikor mész vissza Oviedoba? – kérdezte egyik legjobb barátnőm Tündi
- Hát, én úgy terveztem, hogy a novembert már ott töltöm – hozzá kell tennem, most Szeptember van-
- Értem – válaszolt Tündi
- És vannak ott jó pasik? – kérdezte izgatottan Viki
- Hát, ott csak jó pasik vannak nem, mint Angliában – ércelődtem vele
- Anglia tele van jó pasikkal – vágott vissza Viki
- Hagyjátok abba, ezt a gyerekes viselkedés, már nem a gimiben vagyunk – utasított minket rendre Tündi
- Mi lenne, ha eljönnétek velem? – kérdeztem meg őket
- Rendben van – válaszolták egyöntetűen.
- Addig én elintézem a papírokat, a szállást meg mindent – ugrándoztam
- És meddig maradunk? – érdeklődött Tündi
- Én ott akarok élni, ti, pedig addig maradtok ameddig akartok
Elég váratlanul érte őket ez a kijelentés de végül is belementek.
Ezen töprengve ballagtunk haza Daviddal. Amikor haza értünk elég finom illatok terjengtek a házban. Dave nővére főzött egy igazán különleges asztúriai ételt. (David anyukája már meghalt, apukája nem lakott velük L). Aurélia nagyon örült, hogy én is tagja lettem a bandának. Saját bevallása szerint nem nagyon kedvelte Lolát és Ramirot. Második napomon, a hercegségben azon törtem a fejem, hogy honnan keríthetnénk egy új gitárost. Dave-val csak gondolkodtunk és gondolkodtunk. Majd felvetettem az ötletet, mi lenne, ha fel mennék a Renault oldalára. Így is tettünk. Pár perc múlva ért minket egy hatalmas szerencse Juan személyében. Kiderült, hogy épp bandát keres és basszusgitáros. Hát kell ennél több? Daviddal ugráltunk, amikor ezeket leírta. De most jött a neheze. Vajon hol lakik Juan? A nevéből ítélve gyorsan leszűrtük, hogy spanyol, de vajon messze vagy távol él Ovedotól? Juan szerencsénkre gyorsan írta a választ, miszerint Gijónban él. Gijón?
- Ez most jó vagy rossz? – érdeklődtem Davidtól
- Ez a lehető legjobb – ugrándozott David – hiszen Gijón itt van a szomszédban!
- Ez remek – ugrándoztam én is
Gyorsan visszairtunk Juannak, hogy holnap várjuk. Juan amikor megérkezett, nagyon barátságos volt. Tetszet neki az a hely, ahol próbáltunk, és azonnal megértette magát a többi taggal is. Itt volt az ideje, hogy valamit komolyan is alkossunk. Juannak hála a banda rockos lett, de megőrizte a popos vonalát is. Egy hét múlva már készen volt az első dalunk is. Eltelt az a hét és szomorúan szembesültem a ténnyel, hogy haza kell utaznom. Nehéz volt a srácoktól elbúcsúzni, szinte már legjobb barátok lettünk. Ahogy felszállt a gép szomorúan tekintettem vissza Oviedóra. Oviedo az a város lett, ahol valóra válhatnak az álmaim. Nem akartam el menni. Az járt az eszemben, mikor tudok erre a csodálatos helyre visszajönni. Erre a helyre, ahol annyi mindent kaptam az élettől (és még mit fog adni…). Ahogy mentünk láttam a város felhőit, egy könnycsepp csordult ki a szememből, de tudtam, nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt járok.
Egy hónap telt el azóta, hogy Oviedóban jártam. Ősz van. A barátnőim körében ülök egy kávéházban. Természetesen, az alatt az egy hónap alatt rengeteget beszéltem Juannal és Daviddal. Azóta már 10 dal van meg.
- Mikor mész vissza Oviedoba? – kérdezte egyik legjobb barátnőm Tündi
- Hát, én úgy terveztem, hogy a novembert már ott töltöm – hozzá kell tennem, most Szeptember van-
- Értem – válaszolt Tündi
- És vannak ott jó pasik? – kérdezte izgatottan Viki
- Hát, ott csak jó pasik vannak nem, mint Angliában – ércelődtem vele
- Anglia tele van jó pasikkal – vágott vissza Viki
- Hagyjátok abba, ezt a gyerekes viselkedés, már nem a gimiben vagyunk – utasított minket rendre Tündi
- Mi lenne, ha eljönnétek velem? – kérdeztem meg őket
- Rendben van – válaszolták egyöntetűen.
- Addig én elintézem a papírokat, a szállást meg mindent – ugrándoztam
- És meddig maradunk? – érdeklődött Tündi
- Én ott akarok élni, ti, pedig addig maradtok ameddig akartok
Elég váratlanul érte őket ez a kijelentés de végül is belementek.
1. rész
Minden 2008-ban kezdődött, amikor is megismertem Davidot a Renault hivatalos oldalán, a Comunicite oldalon. Azonnal össze is barátkoztunk. Egyik nyáron voltam kint náluk Oviedóban. A várostól tátva maradt a szám. Egyszerűen lenyűgöző az a vidék. Davidnak nem sok ideje volt, ahogy kijött elém a reptérre, azonnal hozzájuk sietünk, majd ő távozni akart.
- David hova mész, csak most jöttem?
- Tudom, és bocs, de tudod próbánk, van.
- Próba? Mit próbáltok?
- Ó, nem említettem? – nézett rám félszegen
- Nem, nem említetted – néztem rá vissza mérgesen
- Tudod, van egy kis együttesem, semmi komoly
- Ez neked nem komoly –förmedtem rá
- Hát, tudod, még nagyon az elején tartunk – mentegetőzött
- Elmehetek én is? – kérdeztem meg félve
- Ha szeretnél igen, örömmel várunk – mondta reményteljesen
Ahogy mentünk a városba, egyre jobban maradt tátva a szám. Az emberek közvetlensége, ahogy kezelik a mindennapi életet, ahogy a problémákkal szembenéznek, az a küzdés iránti vágy, lenyűgöző. Úgy gondolom, hogyha mi magyarok is így kezelnénk a mindennapjainkat, fele ennyire lennénk streszessek. Ahogy így gondolkodtam, észre sem vettem, hogy milyen gyorsan odaértünk. Egy kis elhagyatott épület volt a srácok próbaterme, de nekik a világot jelentő deszkák egyik pillére volt. Amikor beléptem és körül néztem, nagyot csodálkoztam, hogy ebből az épületből milyen barátságos kis helyet varázsoltak. Majd David bemutatta a társait.
- Srácok, ez itt Niki, akiről már meséltem
- Sziasztok – köszöntem nekik
David folytatta:
- A doboknál Roberto, a szintetizátornál Pedro, asztúriadudán Belinda játszik, a basszusgitáron, pedig Ramiro. Én lennék az akusztikus gitáros és a vokál, az énekesünk pedig… - David itt megtorpant.
Az énekes nem volt ott. Vajon hol lehet? – kérdezte szinte egyszerre mindenki
- Talán, hogyha Niki beállna… - kezdte mondani Roberto
- Ez remek ötlet – nyugtázta Belinda
- Én, énekelni? – kérdeztem megijedve
- Tudod, nagyon sokat segítenél vele – mondta puhításképpen Dave
- Hát rendben – adta meg magam
Elkezdődött a próba. Nagyon jól éreztem magam, már szinte el is hittem, hogy énekesnő vagyok. Dave a próba után odajött és így szólt hozzám:
- Nem lenne kedved velünk játszani?
- De remek lenne – mosolyogtam
- Hát, akkor megvan az új énekesnőnk – jelentette ki Dave büszkén
- Az nem lehet, és mi lesz Lolával? – kérdezte meg Ramiro mérgesen
- Haver, - fordult hozzá Dave barátságosan – Lola már egy ideje nem jelenik meg a próbákon, ezt nem folytathatjuk így tovább, ha el akarunk érni valamit
- Biztos közbe jött neki valami
- De ennyiszer? – háborodott fel Roberto
- Robertonak igaza van Ramiro – folytatta Dave
- Hát jó, ha ő jön, én megyek Lolával – jelentette ki Ramiro
A többiek hallgattak. Én pocsékul éreztem magam emiatt, de Dave intett, hogy ne tegyem. Miattam bomlott meg a banda. Dave odajött hozzám és megnyugtatott, majd elmesélte a többiekkel együtt, hogy Lola és Ramiro már rég nem a bandát tartották szem előtt. Énekes már van, de honnan szerzünk basszusgitárost?
Minden 2008-ban kezdődött, amikor is megismertem Davidot a Renault hivatalos oldalán, a Comunicite oldalon. Azonnal össze is barátkoztunk. Egyik nyáron voltam kint náluk Oviedóban. A várostól tátva maradt a szám. Egyszerűen lenyűgöző az a vidék. Davidnak nem sok ideje volt, ahogy kijött elém a reptérre, azonnal hozzájuk sietünk, majd ő távozni akart.
- David hova mész, csak most jöttem?
- Tudom, és bocs, de tudod próbánk, van.
- Próba? Mit próbáltok?
- Ó, nem említettem? – nézett rám félszegen
- Nem, nem említetted – néztem rá vissza mérgesen
- Tudod, van egy kis együttesem, semmi komoly
- Ez neked nem komoly –förmedtem rá
- Hát, tudod, még nagyon az elején tartunk – mentegetőzött
- Elmehetek én is? – kérdeztem meg félve
- Ha szeretnél igen, örömmel várunk – mondta reményteljesen
Ahogy mentünk a városba, egyre jobban maradt tátva a szám. Az emberek közvetlensége, ahogy kezelik a mindennapi életet, ahogy a problémákkal szembenéznek, az a küzdés iránti vágy, lenyűgöző. Úgy gondolom, hogyha mi magyarok is így kezelnénk a mindennapjainkat, fele ennyire lennénk streszessek. Ahogy így gondolkodtam, észre sem vettem, hogy milyen gyorsan odaértünk. Egy kis elhagyatott épület volt a srácok próbaterme, de nekik a világot jelentő deszkák egyik pillére volt. Amikor beléptem és körül néztem, nagyot csodálkoztam, hogy ebből az épületből milyen barátságos kis helyet varázsoltak. Majd David bemutatta a társait.
- Srácok, ez itt Niki, akiről már meséltem
- Sziasztok – köszöntem nekik
David folytatta:
- A doboknál Roberto, a szintetizátornál Pedro, asztúriadudán Belinda játszik, a basszusgitáron, pedig Ramiro. Én lennék az akusztikus gitáros és a vokál, az énekesünk pedig… - David itt megtorpant.
Az énekes nem volt ott. Vajon hol lehet? – kérdezte szinte egyszerre mindenki
- Talán, hogyha Niki beállna… - kezdte mondani Roberto
- Ez remek ötlet – nyugtázta Belinda
- Én, énekelni? – kérdeztem megijedve
- Tudod, nagyon sokat segítenél vele – mondta puhításképpen Dave
- Hát rendben – adta meg magam
Elkezdődött a próba. Nagyon jól éreztem magam, már szinte el is hittem, hogy énekesnő vagyok. Dave a próba után odajött és így szólt hozzám:
- Nem lenne kedved velünk játszani?
- De remek lenne – mosolyogtam
- Hát, akkor megvan az új énekesnőnk – jelentette ki Dave büszkén
- Az nem lehet, és mi lesz Lolával? – kérdezte meg Ramiro mérgesen
- Haver, - fordult hozzá Dave barátságosan – Lola már egy ideje nem jelenik meg a próbákon, ezt nem folytathatjuk így tovább, ha el akarunk érni valamit
- Biztos közbe jött neki valami
- De ennyiszer? – háborodott fel Roberto
- Robertonak igaza van Ramiro – folytatta Dave
- Hát jó, ha ő jön, én megyek Lolával – jelentette ki Ramiro
A többiek hallgattak. Én pocsékul éreztem magam emiatt, de Dave intett, hogy ne tegyem. Miattam bomlott meg a banda. Dave odajött hozzám és megnyugtatott, majd elmesélte a többiekkel együtt, hogy Lola és Ramiro már rég nem a bandát tartották szem előtt. Énekes már van, de honnan szerzünk basszusgitárost?
Ajánlás
Sueno del El camino
Itt állok, és félek kinézni a függöny mögül. Most sokan kérdezhetitek – Miért? – hát azért, mert a függöny mögött százezer ember van. Százezer ember, aki vár engem. De miért? Erre egyszerű a válasz. Életem első külföldi nagykoncertjén vagyok. Már így értitek, igaz?
- Ne aggódj semmi baj nem lesz, remek leszel.
Mondja egy kedves és elbűvölő hang. A hang gazdája átölel. Hm… így már jobb. De, hogy ki ő, azt hamarosan megtudjátok.
- Már csak tízperc – közli velem a menedzserem
- Rendben – nyugtázom, válaszként
10 perc, rengeteg idő hogy elmeséljem nektek, hogy jutottunk el idáig. Igen jól olvassátok, ugyanis hárman vagyunk. Szóval akkor itt az ideje, hogy elmeséljem, hogy léptünk az álmok útjára, vagyis a Sueno del el Camino-ra
Szereplők:
Nikoletta (Nikoletita) – a Sueno del el Camino énekesnője
David (Dave) – a Sueno del Camino gitárosa és producere
Juan (Juanin) – a Sueno del Camino basszusgitárosa
Tünde (Tündi) – a Sueno del Camino menedzsere, Niki barátnője
Viktória (Viki) – Niki barátnője, David kedvese
Raquel del Rosario (Raqu) – El Sueno de Morfeo énekesnője, Niki barátnője
Fernando Alonso (Fer)- kétszeres Forma 1-es világbajnok, Niki vőlegénye
Sebastian Vettel (Sebi) – Forma 1-es pilóta, Niki és Fer barátja
Felipe Massa (Füli) – Forma 1-es pilóta, Fer csapattársa
Stefano Domenicali (Domi) – Fernando és Felipe csapatfőnöke
Luca di Montezemolo (Monti) – a Ferrari főnöke és a srácoké
Chris Dyer (Chris) – Fernando versenymérnöke
Rob Smedley (Rob) – Felipe versenymérnöke
Robert Kubica (Kubika) – Forma 1-es pilóta, Fer legjobb haverja
Jarno Trulli - Forma 1-e pilóta, Fer haverja
Aurélia – David nővére
Isabella – Juan barátnője
Rafaela – Juan nővére
Itt állok, és félek kinézni a függöny mögül. Most sokan kérdezhetitek – Miért? – hát azért, mert a függöny mögött százezer ember van. Százezer ember, aki vár engem. De miért? Erre egyszerű a válasz. Életem első külföldi nagykoncertjén vagyok. Már így értitek, igaz?
- Ne aggódj semmi baj nem lesz, remek leszel.
Mondja egy kedves és elbűvölő hang. A hang gazdája átölel. Hm… így már jobb. De, hogy ki ő, azt hamarosan megtudjátok.
- Már csak tízperc – közli velem a menedzserem
- Rendben – nyugtázom, válaszként
10 perc, rengeteg idő hogy elmeséljem nektek, hogy jutottunk el idáig. Igen jól olvassátok, ugyanis hárman vagyunk. Szóval akkor itt az ideje, hogy elmeséljem, hogy léptünk az álmok útjára, vagyis a Sueno del el Camino-ra
Szereplők:
Nikoletta (Nikoletita) – a Sueno del el Camino énekesnője
David (Dave) – a Sueno del Camino gitárosa és producere
Juan (Juanin) – a Sueno del Camino basszusgitárosa
Tünde (Tündi) – a Sueno del Camino menedzsere, Niki barátnője
Viktória (Viki) – Niki barátnője, David kedvese
Raquel del Rosario (Raqu) – El Sueno de Morfeo énekesnője, Niki barátnője
Fernando Alonso (Fer)- kétszeres Forma 1-es világbajnok, Niki vőlegénye
Sebastian Vettel (Sebi) – Forma 1-es pilóta, Niki és Fer barátja
Felipe Massa (Füli) – Forma 1-es pilóta, Fer csapattársa
Stefano Domenicali (Domi) – Fernando és Felipe csapatfőnöke
Luca di Montezemolo (Monti) – a Ferrari főnöke és a srácoké
Chris Dyer (Chris) – Fernando versenymérnöke
Rob Smedley (Rob) – Felipe versenymérnöke
Robert Kubica (Kubika) – Forma 1-es pilóta, Fer legjobb haverja
Jarno Trulli - Forma 1-e pilóta, Fer haverja
Aurélia – David nővére
Isabella – Juan barátnője
Rafaela – Juan nővére
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)
