Álom az F1-ben

20. rész

Ismét csak sok idő telt el, olyannyira, hogy már kanadai futam következett. Tündinek ki kellett menni, mert valami fontos megbeszélése volt. Meg kért, hogy én is menjek vele. Sok kérlelés után igent mondtam. Furcsa volt az ottani paddockon keresztül menni. Ahogy pár métert megtettem, azonnal ismerős arcba botlottam.
- Szia, jó újra látni. Miért nem jöttél eddig? – kérdezte az ismerős arc
- Mert, nem volt kihez jönni. – válaszoltam
- Ezt nem értem – válaszolta Sebi (vele futottam össze)
- Szakítottunk Fernandóval
- Ó, sajnálom, nem tudtam
- Semmi baj. Hát, akkor hogy hogy itt vagy?
- A Manageremnek lesz valami megbeszélése, és megkért, hogy jöjjek el vele.
- Értem.

Épp ekkor jött Tündi is. Bemutattam Sebinek. Pár percet még beszélgettünk, majd Sebinek el kellet mennie.
- Nekem most mennem kell a Red Bull boxba. Addig foglald el magad – mondta Tündi
- A Red Bull boxba?
- Igen, ott lesz a megbeszélés. – jelentette ki, majd fogta magát és elment Räikkönen Managerével

Na szépen vagyunk. Sétálok egyet – gondoltam magamban -. Bár ne tettem volna Amilyen szerencsés, vagyok. Kibe botlottam bele? Szerintem könnyen ki lehet találni. Hát persze, hogy Fernandóba. Amikor megpillantott, elég meglepődve nézett rám. Csodálkozott mit keresek ott. Chris Dyerrel beszélt. Chris integetett nekem, amit én viszonoztam. Egy darabig beszélgettek, majd egyszer csak felém kezdet el sietni.
- Szia. Rég nem láttalak. Nem gondoltam volna, hogy ki jössz? – kérdezte félénken
- Csak Tündi miatt vagyok itt. – jelentettem ki határozottan
- Tudod, megbántam… - itt egy kicsit elhallgatott, amikor meglátta, hogy furcsán nézek rá – Megbántam mindent, amit akkor és ott mondtam. Lehet, hogy már elkéstem. De kérlek hallgass meg!
- Nincs kedvem Fernando. Amit akkor mondtál, az elegendő volt számomra.
- Csak 5 percet adj, kérlek.
- Nem Fernando. – utasítottam vissza
Megfordultam és a Red Bull boksz felé vettem az irányt. Fernando egy darabig még ott állt, majd hirtelen utánam szaladt. Beértünk a boxba. Én Tündit kerestem. Egy kedves hölgy igazított útba. Fernando eközben velem jött:
- Kérlek, csak 5 percet adj – mondta útközben
- Rendben, 5 perced van – válaszoltam hidegen
- Akkor és ott, amit mondtam, tudom hiba volt. Nem kellett volna így viselkednem. De a stressz, amit az okoz, hogy a Ferrariban nem szabad csalódást okoznom, teljesen elvakított. Amit akkor mondtam, nem volt igaz. Mindig azokat bántjuk, meg akiket szeretünk. Nekem sikerült megbántanom azt az embert, akit a legjobban szeretek ezen a világon.
- Miért nem kerestél? Miért nem hívtál, ha annyira megbántad?
- Minden nap ott voltam a lakásod előtt, hátha látlak. Minden nap hívtalak, de Dave, vagy Juan vették fel, akik azt mondták, hogy ne keresselek, mert fájdalmat okoztam neked. Tudom, hogy nagyon megbántottalak, de kérlek, bocsáss meg
- Ja, hogy most már bocsássak meg, eddig még csak megmagyarázásról volt szó.
- Szeretlek
- És akkor, amikor szakítottál, akkor is szerettél, vagy akkor éppen nem?
- Szeretlek, minden nap egyre jobban, és fáj, legbelül fáj, hogy nem tudhatlak magam mellett. Hogy amikor felébredek nem a te arcodat, látom először.
- Ezek nagy szavak Fernando, de attól tartok nincs tartalmuk.
- De igen is van, adj még egy esélyt, hidd el, bebizonyítom, mennyire, mennyire szeretlek
Közben megérkeztünk. Nem válaszoltam Fer utolsó mondatára. Bekopogtam az ajtón. Nem nyitott senki ki. Enyhe hangokat lehetett hallani. Még egyszer bekopogtam, senki sem válaszolt. Rá néztem Ferre. Láttam a szemében a bánatot, de nem akartam, hogy újra összetörje a szívem, ezért inkább benyitottam, még mielőtt megcsókolnám.

Ahogy beléptünk tátva maradt a szánk. Amit ott látunk, hát… Nem gondoltuk volna. Huha. Kimi és Tündi, épp hát, hogy is mondjam… Szóval Tündi és Kimi Räikkönen ott abban a szobában hát… nehéz az ilyesmit leírni. Akkor kezdem, előröl, tehát ők ketten nem megbeszélés tartottak, hanem lefeküdtek egymással. Amikor Ferrel rájuk nyitottunk, mind a négyen meglepődtünk. Mi azonnal kimentünk. Szegények elég zavarban voltak.

Pár perc múlva kijöttek, Kimi elment, míg Tündi odalépett hozzánk:
- Szóval, Kimi a titkos pasi? – kérdeztem nevetve
- Igen, - válaszolta Tündi morcosan
- Lebuktatok. De miért titkolóztál?
- Mert megígértem Kiminek. A sajtó miatt. És ti hogy hogy együtt?
- Nem vagyunk együtt csak…

Itt Fer lehajtott fejjel elment. Tündi, alapos fejmosást kapott. Ha a sajtó előtt titkolóztak, akkor a barátaik elől miért? Ezt nem érttetem. Finn és magyar logika.

Miután nagyot nevettem, szegény barátnőm félre sikerült találkáján, fáradtan mentem a szobámba. Fer első lett az időmérőn. Amint épp elaludtam volna valaki kopogott.
- Kérlek, engedj be. Beszéljük meg. – Fernando volt az
- Tessék, mit akarsz még? – kérdeztem fáradtan
- Szeretnék még egy esélyt. Nem akarom életem szerelmét elveszíteni. Akkor és ott tapló voltam. Megbántam. Soha sem fordult még elő ilyen.
- Csak nálam. Ez egy jel nem gondolod?
- Nem. Lehet, hogy igazad van, egy jel arra, hogy tanuljak meg veled kincsként bánni.
- Nem tudom Fernando.
- Szeretsz! Látom a szemedben. És ott van a Solo tú is…
- Te honnan tudsz a Solo tú című dalról
- Minden nap azt hallgattam.

Rá néztem. Ő egyre közeledett hozzám. Próbáltam távolabb menni, de nem sikerült. Egyre és egyre közelebb hajolt. Az ajka már majdnem elérte az ajkamat. Szépen, lassan közeledett, majd hirtelen megcsókolt. Az a csók olyan forró volt. Benne volt minden, ami az elmúlt hetekben történt. Próbáltam elutasítani, de egyik porcikám sem engedte. Egyre közelebb és közelebb húztam magamhoz. Lassan hátrálni kezdtünk. Még ekkor is csak csókolóztunk, nem bírtuk abba hagyni. Az ágyhoz érkeztünk. Finoman ledöntött rá. Ekkor már nem csak az ajkaimat csókolta egyre lejjebb és lejjebb haladt finoman és érzékien…

(To be continued)