Álom az F1-ben

23. rész

Fernando megsimogatta a hajamat. Beletúrt, majd magához húzta és megszagolta. Mindig is szerette az illatát. Azt mondta, megnyugtatja.
- És gondolkodtál már, azon, hogy mi lesz, ha ismét világbajnok leszel? – kérdeztem meg tőle
- Nem tudom. – válaszolta furcsán. Hát eléggé meglepődött a kérdésen
- Nagyon jól állsz most. Vezeted a tabellát. Mi kering a fejedben? Félsz a következő futamoktól? – érdeklődtem tovább
- Igen, rég álltam már ilyen jól – itt nevetett egyet – Őszintén szólva, próbálom a bajnokságot kizárni. Ha az autóban ülök, akkor csak arra a futamra, arra a körre, a következő kanyarra gondolok. Tudod, nem mindig jó előre gondolkodni, mert el terelheti a figyelmedet, ha pedig nem figyelsz eléggé, akkor hibázol, és ha hibázol értékes pontokat, veszíthetsz. A másik kérdésedre a válasz, nem, nem félek a következő futamtól. Próbálom a legjobb tudásom szerint teljesíteni, persze, akad olyan is, amikor az autó elromlik, de ez benne van a játékban. – Tetszet, hogy ilyen őszinte volt. Nem kertelt, meg mondta, amit valójában gondol.
- Boldog vagy a Ferrarinál? – kérdeztem tovább
- Igen… nyugodtan kijelenthetem, hogy igen. Nagyon kedves csapat. Mindenki professzionális munkát végez. Itt, és ezen a szinten mindenki profi. A mérnökeim, a szerelők és a csapatvezetői is nagyon kedvesek, sokat segítettek, hogy beilleszkedjek a csapatba. Felipével is jól kijövök, sokat szoktunk viccelődni, és mindig ugratjuk egymást.
- És a Renault? Hogy érzel irántuk?
- A Renault mindig fontos lesz nekem. Velük lettem világbajnok, és sok mindent megéltünk közösen. Soha nem felejtem el őket. Rengeteg győzelmet arattunk, együtt, közös erővel. A szívembe zártam a csapatot.
- És Flavio?
- Flavio más történet. Őt régebb óta ismerem. Amikor 18 éves voltam akkor találkoztunk először. Egy tesztlehetőséget rendezett el nekem, majd később az ő segítségével kerültem a Minardihoz, majd a Renaulthoz. Mindig különleges lesz nekem Flavio. Amolyan apafigura az életemben. Ő a Forma 1-beli apám. De, mi ez a sok kérdés? Hm?
- Csak kíváncsi voltam, mit gondolsz, mit érzel azok iránt, akik körül vesznek. Kíváncsi voltam a véleményeidre.
- Értem. Mint egy riporter. Komolyan. Sokkal jobban csinálod
- Tényleg? Tudod, szerettem volna sportriporter lenni. Két nagy álmom volt az életben. Az egyik az volt, hogy híres énekesnő legyek, a másik, pedig az, hogy sportriport legyek, és a Forma 1-et vihessem el az embereknek.
- És mi vezetett az énekesi pályára? – kérdezte Fer
- A sors. Igazából nem tudtam dönteni. A sorsra bíztam, és énekes lettem
- Hu, hát akkor így is, úgy is találkoztunk volna.
- Igen, valóban.

Rég beszélgettünk ennyit. Jó volt, hogy megismertük egymás véleményét. Fernando eleinte elég furcsán nézett, nem nagyon értette, hogy miért kérdezek ennyit a versenyzésről. Fontos nekem, hogy tudjam, mit gondol a munkájáról, az életéről.

Hirtelen azonban váratlan fordulat történt…